szülő család szeretet gyerek mozaikcsalád ellenség Bali Edina Zsanna összetartozás pótanyuka
Boldog gyerekkorom volt - amolyan szeretetben fürdős. Pedig akár bonyolultnak is nevezhetném: négyéves voltam, amikor elváltak a szüleim, és kilenc, amikor édesanyám újra férjhez ment. Nevelőapámnak két gyermeke volt az első házasságból, édesapámnak egy a harmadikból.

És tizenegy évesen két kis tündér ikerfiú nővére lettem. Úgyhogy mai szóval élve mozaikoztunk rendesen.

Nem mondom, hogy ez adta a gyerekkorom szépségét. Ez egy kész helyzet volt, amelyben ki könnyebben, ki nehezebben találta a helyét. Mégis, a szívemben nem maradt más emlék, csak a szeretet. Így amikor közel húsz éve beleszerettem valakibe - aki négy gyermek édesapja -, az a minta volt erősebb bennem, hogy ha időnként embert próbáló is, de azért tisztességgel végigvihető egy ilyen út. És persze azt hittem, mivel ismerem kívül-belül a helyzetet, felkészült vagyok.

Jóval elmúltam harminc, amikor találkoztunk. Megéltem sokfajta nehézséget, szorongást, fájdalmat - és persze rengeteg örömöt és szépséget addigra már, amiből valamiféle önismeret is összerakódott bennem. Tudtam, hogy a kudarc nem szégyen, a siker nagyon is bonyolult és képlékeny fogalom, és valahol már kapiskáltam, hogy az életet lehet, sőt, kell tanulni.

Összeköltöztünk úgy, hogy az egyik gyermek velünk lakott, a másik három pedig nagy rendszerességgel és sokat volt velünk. Az első két évben meglehetősen sok papírzsebkendő fogyott. Megtalálni magamban azt, ami átemel a nehézségeken, meglátni az új életben a kapaszkodókat bizony nem volt egyszerű. Első és legfontosabb feladatomnak azt éreztem, hogy rájöjjek, ki is vagyok én ezeknek a gyerekeknek.

Az apjuk felesége? Persze, igaz, de ez önmagában nem jelent nekik semmit. Hála istennek van édesanyjuk, így semmiféle anyapótlásról nincs szó, a mostohaanya értelmezhetetlen fogalom számomra, a nevelőanya ebben a relációban szintúgy. A legjobb "barinőd" szeretnék lenni típusú megnyilvánulásokban pedig végképp nem hiszek.

És mit jelent a szeretet, mi az, hogy szeretet? Mi történik, amikor érzem, hogy ellenségnek tekintenek? Mi van, ha azt élem meg, hogy miközben úgy tesznek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne közöttünk, apró - vagy nem is annyira apró - tettekkel épp az ellenkezőjét közvetítik? Mit élek át akkor, amikor azt látom, hogy fájdalmat okoznak az apjuknak? Hol vannak az én határaim, az én kompetenciáim, mi az, amibe "beleszólhatok"?

Kérdések, amelyek vagy fel sem merülnének soha, vagy amelyekre teljesen természetesen tudnám a válaszokat, ha a saját gyerekeim lennének. Kérdések, amelyekre válaszokat kell találnom, hiszen ebben a házasságban szeretnék létezni, amíg csak élek.

Forrás: Shutterstock

Beszéltem egy pap barátunkkal a szeretetről. Hogy ő mit gondol, mit kellene éreznem. Azt mondta: "Ne érzelmeket keress! Befogadtad őket az életedbe?" - kérdezte. Magamba néztem, és megtaláltam az igent. "No, akkor a szeretet kérdésre már meg is van a válaszod" - mondta.

Nagyon sokat segített ez a felfedezés abban, hogy már ne legyen szükségem az átlagosnál nagyobb mennyiségű papírzsebkendőre. Hogy ne akarjam felcímkézni a létezésem és mindenáron megtalálni a szerepem. Hogy megértsem, egy dolgom van: érzelmileg biztonságot adó elfogadást nyújtani a számukra. És ami emellett a legfontosabb: őszintének lenni, nem játszmázni. Mérlegelés nélkül, hiszen egy normális család működésében nincs helye annak a mérlegelésének, hogy lehetek-e az, aki vagyok.

Ha ezt ők bármi miatt elutasítják, az már nem az én meccsem. Nem megfelelési versenyt játszunk, hanem egyszerűen élünk. Tisztelem az ő határaikat is, ahogyan a magam határait sem rejtem el. És bármi is történt, bármit is szeretnének látni, az édesapjukkal mi egy pár vagyunk. Ez például megint csak egy olyan paraméter, ami normális családi helyzetben nem kérdőjeleződik meg. Egy új házasságban viszont nagyon is megkérdőjelezhetik az előző kapcsolatban született gyerekek.

Összességében ez is egy nagy kérdés: mit jelent ma az, hogy normális család? Bárhová nézünk, elvált szülőket látunk, jó esetben mozaikcsaládokkal, de sokszor évtizedekre szóló fájdalmakkal. Kevés mintánk van arra, hogy ebben a helyzetben mi a dolgunk, hiszen a szüleink, nagyszüleink nem "a válás utáni új élet teremtésére" tanítottak minket.

Ezért is olyan égető a kérdés, hogy ki fog segíteni a gyerekeinknek megismerni, átélni egy ilyen helyzetet. Vagy, hogy mit jelent békére lelni az új családi formációkban? Mit jelent kapcsolódást keresni az elkülönülés helyett? Különböző helyzetekben ér össze az életünk olyanokkal, akikről azt gondolhatnánk, hogy semmi közünk hozzájuk. És rájövünk, mindenkihez van közünk. Egy újfajta családi lélektan legfontosabb tanítása talán épp ez.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.