Idősek barátai program: Egy kis beszélgetéssel életet menthetsz!

Mióta nővérként dolgozom az idősek otthonában, rájöttem valamire: az élet túl rövid a sakkhoz. Meg úgy egyáltalán... Nap mint nap szembesülök vele, hogy hiába adatott meg valakinek 80, vagy akár 90 év, sokszor az is kevés volt ahhoz, hogy meglelje a lelki békéjét, megszívlelje a bölcs tanácsokat, megbocsásson és a többi "meg-".

Sokuk - túl sokuk - csak túlélt, nem pedig élt. De hát ez egy ilyen korszak volt, a ki nem teljesedés kora. Egy viszont biztos: sosem késő elkezdeni. Például most!

Létrejött egy új kezdeményezés, ami csodaszerként hat az otthon lakóira: egyetemistáknak ajánlottak fel ingyenes lakhatást, ha cserébe néhány órát beszélgetnek az otthonban élő idősekkel. Néhány óra verbális gondoskodás, ami életeket tud menteni. És tényleg!

Beköltöztek a fiatalok, és velük együtt az élet is a falak közé. Élet! Ide, ahol a halál az úr - vagy legalábbis az életről való lemondás. És e kettő közül egyáltalán nem biztos, hogy az előbbi a rosszabb...

Az itt lakók közül sokan már az elmúlásról merengnek, én viszont tudom a titkot, a választ a kérdésre, hogy miért tartja mégis őket a Földön a Jóisten: mert még feladatuk van. Például megtanítani valami fontosat azoknak, akik még az életük elején járnak. Szamárvezetőt adni a fiatal generációnak, egy útmutató nélküli világban. Átadni egy örökséget, egy üzenetet, egy hamuba sült pogácsát. Aztán lehet, hogy valakinek simán csak maradt még egy elintézetlen ügye, amit nem akaródzik elintézni... De ez nem mindig kívánságműsor - kibékülni valakivel, vagy épp belenyugodni valamibe. Valakibe...

Forrás: Shutterstock

A generációk találkozásakor legtöbbször a szerelem és a háború kerül szóba. Hát nem ugyanaz ez a kettő? - Mélázok el néha. Ilyen cserfesek meg zsebmacsók voltak a bent lakók is annak idején, ezt még ma is látni a szemük huncut csillogásából, ahogy hallgatják az egyetemistákat. Csak hát párkapcsolati szempontból nem volt ekkora túlkínálat, információtúltengés és ennyi dilemma, mint amennyi a mai fiatalok párkeresését nehezíti - állapították meg néhányan.

Elkaptam egy beszélgetést Albert bácsi és egy kis hölgy között. Azt a tanácsot adta a lánynak, hogy teremtsen lehetőséget a "megörülésre" - ahogy ő fogalmazott. Szerinte ez a kulcs: külön tölteni egy kis időt, kiböjtölni az édes együttlétig, ami után úgy igazán meg tudunk örülni a másiknak. Láttam a lány arcán, ahogy ízlelgeti a mondatot, és ahogy egyre jobban magáévá teszi. Már megtörtént egy összekapcsolódás, egy átadás. Már megérte.

Ahogy elnézem ezeket a pótnagyszülő-pótunoka párosokat, az jár az eszemben, hogy talán mégsincs minden veszve, és nyomokban tartalmaz még a világ empátiát, kíváncsiságot, derűt. Emlékeztetnek minket arra, hogy a létezés egy végtelen körforgás, ami közepette meg kell állni néha egy-egy pillanatra, és nem elvenni, hanem adni.

"Amikor egy idős embert látsz, nem a múlttal szembesülsz, hanem a jövőddel." A diákok meglátták bennük a múltat és a jövőt, és itt vannak, és csacsognak, fodrászkodnak, snapszereznek, kvízműsort néznek, sírnak és nevetnek - mindez számukra talán semmiség, de olyanokkal teszik mindezt, akiknek ez jelenti a mindent: a mai fiatalok...

Ha te is szeretnél jót tenni egy magányos idős emberrel, a lehetőség adott.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?