Az igazi szerelemben nem söprik szőnyeg alá a sérelmeket!

Előfordul, hogy nem mondod el a párodnak, ha valami bánt? De miért várod, hogy kitalálja? Senki sem gondolatolvasó! Ráadásul nem éri meg a szőnyeg alá söpörni a sérelmeket, mert attól, hogy nem beszélsz róluk, még belül dolgoznak benned.

A másiknak viszont esélye sincs reagálni, hiszen nem is tudja, mi bajod. Te pedig felépítesz magadban egy komplett történetet, ami köszönőviszonyban sincs a valósággal. Hiszen kihagytad belőle a másik felet, és pusztán a saját gondolataidra, érzéseidre, tapasztalataidra - és bevillanó gyerekkori mintákra - alapoztál.

Ez a mechanizmus valószínűleg kiskorodból jöhet. Amikor még nem tudtál beszélni, ösztönösen azt vártad el az anyukádtól, hogy kitalálja, mi a bajod: éhes vagy, fázol, félsz vagy fáj valamid. Akkor ez rendben is volt, ráadásul a túlélésed múlt ezen, mert nem tudtad elmondani, mit szeretnél. Ám azóta eltelt pár év, szerencsére megtanultál beszélni - miért nem élsz ezzel?

Miért várod, hogy a párod úgy viselkedjen veled, ahogy az anyukád tette 3 hónapos korodban? Nem ez a feladata. Felnőtt emberek vagytok mindketten. Jogod van kifejezni, ha valami nem tetszik, neki pedig joga van reagálni rá.

Ha nem mondod el neki a problémádat, esélye sincs megérteni téged, sem válaszolni. Mi lesz ennek a következménye? Sértődés mindkét oldalon. Mert hidd el, attól, hogy nem árulod el a párodnak, mi bajod, még tudni fogja, hogy valami van (ha elég jól ismer). Ezért aztán ő is elkezd mindenfélére gondolni: elméleteket gyárt, esetleg totál téves következtetéseket von le. Máris megvan a baj: tisztázni nem tudjátok, mégis ott a rossz érzés mindenkiben. Nem lenne egyszerűbb őszintén kommunikálni?

Forrás: Shutterstock

Például ahelyett, hogy duzzogsz és a "Mi a baj?" kérdésre rávágod, hogy "Semmi!", el kéne mondanod az igazat. Mondjuk: "Rosszul esik, hogy mindig az ágy mellé teszed a koszos zoknidat a szennyeskosár helyett. Tudod, hogy ez zavar, de nem törődsz vele, én pedig azt érzem ebből, hogy már nem szeretsz."

Erre aztán lehet, hogy a következő lenne a válasz: "Drágám, nem tudtam, hogy neked ez ilyen rosszul esik, nem direkt csinálom, csak egy automatikus mozdulat. Ha ez neked ilyen fontos, akkor igyekszem jobban odafigyelni. Nem gondoltam, hogy arra következtetsz ebből, hogy nem szeretlek. Erről szó sincs!" Kész, veszély máris elhárítva.

Ám ha napokig duzzogva felszeded a zokniját, arra várva, hogy majd egyszer észreveszi magát, csak folyamatosan feljebb megy benned a pumpa. Neki pedig fogalma sincs, miért haragszol - és ez még csak egy apró példa. Ennél sokkal fontosabb és fajsúlyosabb dolgokat sem mondunk ki, azt várva, hogy a másik majd kitalálja. Mégis hogyan? Te tudod, mi van a párod fejében? Nem? Akkor ő honnan tudná, mi van a tiédben?

Ne felejtsük már el, hogy felnőttek vagyunk, és nem védtelen, kiszolgáltatott gyerekek, akik nem tudják kifejezni az érzéseiket! Ha már megtanultunk beszélni, éljünk ezzel a csodálatos képességgel, és ne várjuk el másoktól, hogy kitalálják a gondolatainkat! Főleg pedig ne hagyjuk, hogy egy ilyen apróság esetleg akár a kapcsolat végéhez vezessen!

Fehérvári-Varga Judit

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?