A hónap dolgozója vagy, de a pénzt gyógyulásra költöd!

Világéletemben az értékesítői szakmában dolgoztam, úgyhogy lehet, hogy az észrevételeim épp emiatt kicsit túlzóak. Mégis azt érzem, hogy túlhajtanak minket, egyszerű munkavállalókat.

Márpedig én nem szeretnék egy kiégett, morgós banya lenni a 30. szülinapomra. Félreértés ne essék, utálom, ha valaki látszatmunkát végez, esetleg látványosan szenved minden nap a klasszikus 8-tól 4-ig tartó munkaidőben. Nem tetszik, ha a boltos rám sem néz, és már a hanglejtésével is elküld melegebb éghajlatra. Ahogy azt sem szívlelem, amikor a bunkó pincér tartja a markát a borravalóért, és még én érezzem magam szarul, ha nem adok némi extra juttatást - már elnézést, de tudtommal van fizetése.

A másik oldalról viszont úgy érzem, általános lett a "Ki hajtja magát jobban rommá?" típusú hozzáállás. Nagyszerű, ha igényes vagy a munkádra, de egy dolog jól dolgozni, és megint egy másik, ha teljesen kicsinálod magad...

A főnököd nyilván azt várja el tőled, hogy állandó jelleggel 110%-on teljesíts. A lelketlenebb fajta pedig emellett előszeretettel érezteti, hogy selejt vagy - holott otthon titokban összeteszi a két kezét, amiért olyan embert talált, mint te...

Ezért tisztában kell lenned a saját értékeiddel és azzal, hogy amit elvárásként prezentálnak feléd, az általában az álomhatárt súrolja. Ezt a feletteseid is tudják, csak épp megpróbálják kipréselni belőled az utolsó szuszt is. Ráadásul számos munkahelyen befigyel a jó öreg versengés. Csodálatos, ha az élen jársz, csak nem mindegy, milyen áron: hazafelé is ezen stresszelsz a buszon, vagy szimplán csak élvezed a megmérettetést?

Különben is, kit érdekel, ha nem te leszel a hónap dolgozója? A nyugdíjas éveidben, amikor majd a hintaszékben fejtegeted a keresztrejtvényt, hidd el, nevetni fogsz az egészen! Már ha egyáltalán emlékezni fogsz rá... Tudom, lépten-nyomon azt próbálják éreztetni veled, hogy nem vagy elég jó, összekaphatnád magad, és különben is, a Timike múltkor meg tudta csinálni azt, amit te lehetetlennek vélsz. Pedig ha annyira rossz munkaerő lennél, valószínűleg már rég ajtót mutattak volna neked, nem?

Forrás: Shutterstock

A heti 40 óra munka szerintem minden, csak nem optimális. Amikor 30 órában dolgoztam, érdekes módon sokkal produktívabbnak éreztem magam, és nem mellesleg az életkedvem sem ment el a munkanap végére. Svédországban egyre több vállalatvezető belátta, hogy elég a napi 6 órás munkaidő: a termelés ugyanúgy megmaradt, ha nem növekedett.

6 órában ugyanis sokkal könnyebb koncentrálni, a statisztikák szerint a dolgozók jóval kevesebb hibát vétettek, mint 8 órában dolgozó társaik. Mivel a produktivitás megmaradt, ezért a fizetést sem csökkentették, így aztán rengeteg jó szakember pályázta meg ezeket az állásokat. Szóval, igenis van ráció és potenciál a 30 órás munkahétben.

Arról pedig még nem is beszéltünk, hogy legtöbbünknek nagyobb gondja is van a munkán való idegeskedésnél. Csak hát ugye ezt nem osztjuk meg a kollégákkal (miért is tennénk, erre vannak a barátok meg a pszichomókus), így aztán pláne nem túl igazságos a verseny. Talán nem is gondolnád, de lehet, hogy a HR-esnél befigyel egy alkoholista apuka, a leterhelt középvezetőnél meg egy Down-kóros gyerek. A mindig mosolygós munkatársnőd éppen válik, és a munkaidő végével retteg, amiért mennie kell a bíróságra.

Normális esetben ott a magánéleted többi része is, barátokkal, párkapcsolattal és családdal - rájuk is időt kell szánnod, hiszen egyiket sem adják ingyen. Ami engem illet, inkább legyen egy színes, élményekkel tarkított életem, mint egy oklevelem, hozzá a borítékba rakott 20 ezer Ft bónusszal. Dehát kinek mi...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?