Munkahelyi őrület: Nem vagyok ló, hogy versenyeztessenek!

Van egy ismerősöm, aki 8 éve dolgozik egy cégnél. Szereti a munkáját, jól is végzi, szépen halad előre a karrierjében, viszont az utóbbi időben nagyon el van keseredve.

Vezetőváltás volt náluk, és az új főnökének az a mániája, hogy versenyezteti a kollégákat egymással. Mindenben, és nagyon komolyan. Folyamatosan egymáshoz méri a beosztottak teljesítményét, és ez nagyon rossz hatással van a munkatársak kapcsolatára, ugyanis állandósult köztük a versengés - a szó nem jó értelmében. A főnök ugyanis állandóan arra hivatkozik, ki mit csinál jobban/másképp az adott kollégához képest. Ez azt az érzést kelti sok emberben - az ismerősömben is -, hogy ő nem olyan jó, mint a többiek.

Korábban ez a csapat egy jól együttműködő, ütőképes, proaktív, hatékony kis team volt, éppen azért, mert jól kiegészítették egymást, de mára állandósultak a viták, feszültségek közöttük. Régebben sokszor töltötték együtt az idejüket munka után - ma már senki nem javasol közös programot, és egész nap feszült bent a hangulat. Az ismerősöm azon gondolkodik, hogy mit tegyen: hagyja ott mindazt, amit felépített, a jó fizetését, az ismerős közeget, a karrierjét - vagy maradjon, és áldozza fel a nyugalmát? Hiszen már minden nap gyomorgörccsel megy be dolgozni...

Nem tudok neki mit tanácsolni. Egyrészt, mert nyilván csak az ő nézőpontját ismerem, másrészt pedig ezt a döntést csak ő hozhatja meg, hiszen az ő életére van hatással. Viszont az esete kapcsán elgondolkodtam azon, hogy vajon jó lehet-e bármilyen formában versenyhelyzetet teremteni a munkahelyen.

Ha pedig igen, akkor mikor és hogyan?

Alapvetően annak a híve vagyok, hogy mindenki egyedi, mindenki másban jó, és ez így van jól. Persze óhatatlanul előfordulnak összehasonlítások: mindig van egy norma, egy szint, amit hozni kell. Ha többen dolgoznak hasonló pozícióban, akkor könnyedén látható egy vezető számára, hogy ki hogyan teljesít. Ám nem hiszem, hogy jobb eredményhez vezet, ha őrületes versengést - és ezzel ellentétet - szítanak egy csapatban. A csapatmunka lényege éppen az, hogy a tagok együttműködjenek egymással, segítsék egymást. Ráadásul nagyon fontos, hogy az ember valamennyire jól és otthonosan érezze magát abban a közegben, ahol eltölti a napja nagy részét.

Forrás: Shutterstock

Ha valaki egész nap azt érzi, hogy le kell nyomni a kollégát, biztos vagyok benne, hogy nem lesz rá jó hatással hosszú távon. Rövid távon talán igen. Ilyenkor a többség próbálja kihozni magából a legtöbbet - még az esetleg kissé elkényelmesedett munkaerő is összeszedi magát, és többet teljesít. Főleg, ha a célt, a normát nem lehetetlen elérni, de nem is túl könnyű. Mozgósítania kell ugyan az erőforrásait, de nem akarnak lehetetlent tőle. Nem rázza ki a kisujjából az eredményt, de nem is kell belehalni.

Ám ha sokáig tart a verseny, azzal többet veszíthetünk, mint nyerhetünk. Sőt, akkor is, ha folyamatosan túl magasra teszik a mércét. Ez ugyanis nagyon romboló tud lenni az önértékelésre. Pedig lehet, hogy a nem olyan jól teljesítő illető valami másban sokkal jobb a többieknél. Ha ezt nem veszik figyelembe (netán már ő maga sem látja), az egy idő után könnyen kiégéshez, apátiához vezethet. Ez pedig senkinek nem jó: rossz a csapatnak, hiszen elveszítenek egy értékes munkatársat. Rossz a vezetőnek, és persze a történtek elszenvedőjének is.

Versenyeztetés helyett tehát érdemes inkább arra koncentrálni, hogy ki miben kiemelkedő, és - ha egy mód van rá - egyénileg megítélni mindenkit: saját magához, a múltbeli teljesítményéhez és a képességeihez mérni a fejlődését.

Nyitókép: Shutterstock

 

    Ezt olvastad már?