Szibériai hőerőmű: Mérgező a vize, de egy szelfiért megéri!

A szibériai Novoszibirszk közelében található egy hőerőmű, ami a közösségi médiának "köszönhetően" nemrég közkedvelt turista célponttá vált - annak ellenére, hogy kifejezetten mérgező, és a környezetében minden elpusztul.

Persze ez senkit sem érdekel, hiszen egy jó szelfi és a megfelelő lájkszám minden pénzt - és kockázatot - megér. Persze tudom, mindenkinek a maga dolga eldönteni, hogy érdemes-e játszania a saját egészségével. De amikor megláttam, hogy valaki a kisbabájával pózol a mérgező anyagokkal teli, azúrkék színben játszó tó előtt, akkor azért felment bennem a pumpa...

Ti magatoktól vagytok ilyen hülyék, vagy fizetnek érte?

A képlet végtelenül egyszerű: itt ez a hőerőmű, aminek a zagytározójának (a zagy nagyobb mennyiségű szilárd anyagot tartalmazó folyadék - a szerk.) brutálisan kék a vize. Ez lassacskán az arra járó embereknek is feltűnt - nem meglepő módon -, és miután felkerült pár kép róla az Instára, hirtelen több ezer ember lett kíváncsi rá. Ezzel eddig nincs is semmi baj - nyilván, ha a közelemben lenne, én is meg akarnám nézni. DE! Az ipari létesítmény üzemeltetői ezt követően felhívták az emberek figyelmét egy "elhanyagolható" tényre: a tó a csodás színét annak köszönheti, hogy a barnaszén elégetése után fémoxid és hamu keletkezik, ami nagy mennyiségben ilyen színűvé szennyezi a vizet. Ennyi. Ez nem csoda, ez egy mérgező tó.

Mérgező? Akkor a gyerekemet is viszem!

Sajnálatos módon a "mérgező" szó csak olaj volt a tűzre, és nemhogy visszafogta volna a látogatók számát, hanem tovább emelte. Sőt, egy Instagram fiókot is létrehoztak direkt arra a célra, hogy a tónál készült képeket legyen hova feltölteni. 

Profi fotósok, modellek és influenszerek járnak oda csücsöríteni, friss szerelmesek állnak a tó elé kimondani a boldogító igent, és akad olyan is, aki szinte újszülött kisbabával pózol a tó előtt.  

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Photo: @ekaterinaaaaks

Новосибирские Мальдивы (@maldives_nsk) által megosztott bejegyzés,

És vannak a totális idióták, akik még bele is mennek a vízbe - persze ha másnapra leolvadna a bőr a lábukról, akkor fel lennének háborodva és a jogaikkal érvelve hisztériáznának. Nem tudom, hogy pontosan milyen kémiai reakciót vált ki az emberben a méreg, de annyi már biztos, hogy erősen allergén tüneteket okozhat a bőrön - ezért nemhogy inni nem szabad belőle, de belemenni is tilos. Sőt, akinek van egy kis esze, az belélegezni sem szeretné azt a levegőt, ami ott van.

Az a bajom, hogy erre még azt a mentséget sem tudom felhozni, hogy nem tudtak róla, ugyanis számtalan helyen olvasni, hogy a tónak már a szaga is sokkal inkább hasonlít egy ipari konyha feketemosogatójára, mint egy természetes vízre. Illetve az is egy intő jel, hogy az összes növény elpusztult, ami csak érintkezett vele. Ezek után feltennék egy újabb kérdést: te belemennél egy olyan tóba, aminek vegyszerszaga van, szinte kéken világít és kipusztít minden növényt maga körül??? Mert én nem...

Most lett vége a Csernobilnak, máris elfelejtettétek a tanulságot?!

Nemrég ért véget az az 5 részből álló dokumentumfilm sorozat, amely a csernobili atomkatasztrófa eseményeit dolgozta fel. A sorozat lekörözte az éveken át első helyen álló Trónok harcát, óriási hírnévre tett szert. Ez alapján azt gondoltam, hogy sikerült levonni a sorozat tanulságát és átemelni azt a mai életünkbe: hogy attól még, mert valami szép, nem feltétlen kell közel menni hozzá és összetapogatni. Az atomerőműből kitörő fénycsóva is gyönyörű volt, és szinte mindenki bele is halt, aki a látótávolságában volt. Illetve még egy fontos dolgot megtanulhattunk a Csernobil kapcsán: attól még, mert valami nincs kimondva, még simán létezhet - ezért király lenne, ha használnád az agyad, és gondolkodnál, mielőtt mérgező tavakban tapicskolsz.

Forrás: Siberian Times

Ha már nem vagy hasznos a Földnek, legalább káros ne legyél!

Ez az egész amúgy pont a műanyagmentes július derekán néz ki hülyén, amikor sokan azon dolgozunk, hogy jobbá tegyük magunk körül a környezetet - és olyan új rutint építsünk be az életünkbe, amit július után is fenn tudunk tartani. Erre kiderül, hogy galambokkal próbálunk sakkozni, akiknek miután szólsz, hogy szennyezett a víz, odamennek a mérgező tóhoz, megfürdenek benne, összefogdossák egymást, megölelgetik a gyerekeiket, majd hazamennek a családjaikhoz...

 

Fotó: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Siberian Times

KAPCSOLÓDÓ CIKK

    Ezt olvastad már?