Valószínűleg te sem az első munkahelyedről mész nyugdíjba...

Közhely, de tény: a mai világunkban minden iszonyú gyorsan történik és folyamatosan változik. Újabb és újabb telefonok, alkalmazások, műszaki cikkek. Mindent és mindenkit elérünk bármelyik pillanatban.

Egy perc alatt találhatsz magadnak vacsorát, szállást, de akár randipartnert is a telefonod segítségével. Akkor vajon miért gondoljuk azt, hogy amit évekkel (netán évtizedekkel) korábban tanultunk, az most elég ahhoz, hogy jó szakemberek legyünk? Vagy egyáltalán, hogy ami 20 éves koromban érdekelt, az még mindig érdekel?

Már nem erről szól a világ. Élethosszig tartó tanulás, karrierváltás, pályamódosítás - régen ezek a fogalmak nem is léteztek, vagy legalábbis furcsán néztek (volna) az emberek Józsi bácsira, aki 20 évig szobafestő volt, aztán pedig átnyergelt a cipész mesterségre. Ma már ez nemhogy gyakorinak mondható, de szinte elvárás. A változás, a megújulás, a fejlődés.

Szerintem ez nem rossz dolog: annyit változunk mi magunk is az évek során, hogy elképzelhető, hogy ami egykor boldoggá tett, és azt hittem, életem végéig csinálom majd, az ma már egy nyűg. És rájövök, hogy Excel táblák gyártása helyett sokkal inkább szeretnék mondjuk, lángost sütni. Baj ez? Már miért lenne? Könnyű a váltás? Nem. De nem is lehetetlen.

Én kétszer is váltottam karriert. Sőt, ha úgy vesszük, háromszor, hiszen az eredeti végzettségem nem is teljesen passzolt az első munkámhoz. Amikor jelentkezünk az egyetemre, sokszor gőzünk sincs, mit szeretnénk csinálni. Mert tudják a szegény gimnazisták, mit jelent például jogásznak lenni? Nem hiszem. Maximum jók magyarból és töriből, meg hát az mégiscsak doktori cím, akkor legyen a jog. Szerencsés esetben passzol hozzá ez a szak, rosszabb esetben már az első évben a haját tépi a paragrafusoktól.

Forrás: Shutterstock

Kudarc-e ilyenkor otthagyni az egyetemet és másba kezdeni? Szerintem nem. Én azt gondolom, hogy ne másszunk fel a létrán, ha rossz falhoz támasztottuk. Persze ha fogalmunk sincs, hol keressük a megfelelő falat, az már nehezebb eset... De ismertem olyat, aki külkerre kezdett járni, aztán rájött, hogy orvos szeretne lenni. Otthagyta a fősulit, tanult, felvételizett, felvették - orvos lett. Boldog és elhivatott. Vesztett pár évet. Na és?? Inkább pár évet pazaroljon el, mint az egész életét olyan munkahelyeken, amiket utál...

Persze van, hogy ez nem derül ki az egyetemen. Elvégzi az ember, elkezd dolgozni, aztán jön rá, hogy ez nem neki való. Akkor sem késő! Újra lehet kezdeni. Nem mondom, hogy könnyű. Bele kell tenni időt, energiát, pénzt. De megéri? Naná!

Azt sem akarom mondani, hogy minden lehetséges, mert nem az. Hiába szeretnék én életeket menteni, ha képtelen vagyok a fejembe verni a szükséges ismereteket az emberi testről. De akkor is van megoldás: lehetek például ápoló. Lehet, hogy nem fogok műteni, de ugyanúgy segítek a gyógyulásban.

Sokkal inkább ez, minthogy lebeszéljem magam: jaj, ez már túl késő, akkor kellett volna, most már nincs idő, nincs pénz, telített a szakma, úgysem sikerülne... Kifogások mindig vannak, de a kérdés az: hajlandó vagy-e tenni az álmaidért, céljaidért, vagy könnyebb sajnáltatni magad?

Persze azzal sincs baj, ha te gyerekkorod óta tudtad, hogy állatorvos akarsz lenni, az is lettél, és ezzel boldogan elvagy. Akkor eszedbe ne jusson váltani! Persze érdemes frissíteni időnként a szakmai tudásodat, de nem kell mindenáron váltani. De akkor sem vagy "defektes", ha változol, és rájössz, hogy ami egykor boldoggá tett, már nem tesz azzá. Akkor vállald fel, készíts tervet és kezdd el megvalósítani! Egyet ne tégy: ne ragadj bele abba, ami nem jó neked! Mert hidd el, ha máskor nem is, a halálos ágyadon, 90 évesen azt fogod gondolni: miért is hittem azt 40 évesen, hogy túl késő?? Elpazaroltam 50 évet...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?