Te is kényszerbeteg vagy, ha visszamész megnézni az ajtót!

Van egy kedvenc képregénykockám Sarah Andersentől. Egy lány ül a metrón, feje fölött a gondolatbuborékban egy lángoló ház és egy felirat: Istenem, mondd, hogy kihúztam a hajvasalót!
Ki az, aki nem ismer magára?

Én is mindent többször ellenőrzök, mielőtt elindulok otthonról, ami sajnos annyira nem tudatos, hogy utólag már nem emlékszem, megtettem-e. Csakúgy, mint a családom egyes tagjai és több ismerősöm is. Volt, aki a biztonság kedvéért még az utcáról is visszament, hogy megnézze, bezárta-e az ajtót. Olyanról is tudok, aki addig vergődött kétségek között, amíg át nem ment tömegközlekedéssel az egész városon át Dél-Budáról északra, mert nem volt benne biztos, hogy kihúzta a vasalót a konnekorból...

Az internet szerint OCD-s, azaz kényszerbeteg vagyok. Minél többször ellenőrzök valamit, annál inkább! Ráadásul ez a viselkedés mellé gyakran társul evészavar, szorongás, pániktünetek, vagy például fóbiák, amik közül szintén be tudok azonosítani néhányat. Köszi, internet! Most őszintén, ki ne szorongana attól, ha nem emlékszik rá, hogy elzárta-e a gázt?

A legtöbb "ellenőrizgetős" ember, akit ismerek, a szakmájában elég profi. Egyikük sem csekkolta le negyedszer, hogy jaj, vajon jó lett-e a bérszámfejtése mindenkinek, és elutalta-e a pénzt. Vagy nem osont vissza az ügyfél lakásába titokban lemérni, hogy a beépíthető bútor tényleg 417 milliméter széles legyen-e.

Amikor búvárként dolgoztam, volt egy egyszerű checklist merülés előttre, amin végigmentél vízbe ugrás előtt, így tudtad, hogy a felszerelésed rendben van, és még levegőt is fogsz kapni a víz alatt. Valószínű, hogy a legtöbb munkafolyamatnak megvan a saját hasonló ellenőrző listája - mindegy, hogy éppen burkoló, börtönőr vagy programozó-e az illető.

Forrás: Shutterstock

Na, de a lakás ellenőrzésének nincs ilyen szabályos listája. Nem véletlen, hogy emberek ezreinek, százezreinek üt szöget a fejébe a kérdés, hogy bezárták-e a bejárati ajtót. Elzárták a fürdőszobában a csapot? Égve maradt-e a tűzhely? Az ember agyába befurakszik a kétely, és egyre erősebb a késztetés, hogy hazamenjen és megnézze. Egyszer én is hazamentem egy színházi előadás szünetében, mert nem emlékeztem rá, hogy elfújtam-e az illatgyertyákat. (Persze otthon kiderült, hogy igen.)

Azt olvastam, az agyunk nem igazán raktározza el a memóriában az olyan rutincselekvések emlékét, amik nem fontosak. Ez logikusnak is tűnik, hiszen amikor munkába indulsz és zárod az ajtót, az egyrészt két másodperc - másrészt ez nem az az emlék, amit el kéne raktározni bárhová is, hogy később elmerengjünk rajta. Egyszerűen automatikusan teszed a dolgod. Nap mint nap több száz hasonló rutintevékenységet végzel.

Ráadásul a világ annyira felgyorsult, hogy annyi információval kell megbirkózni naponta, amelyet barlanglakó őseink szerintem egész életükben sem tapasztaltak meg. Hírek, infók, üzenetek, feladatok, telefonhívások végeláthatatlan sora követi egymást, és minden nagyon gyorsan történik. Nem is biztos, hogy az agyunk egyáltalán lekövette az utóbbi pár évtized felgyorsult fejlődését.

Nem csoda, hogy átfutom reggel a híroldalakat, de pár órára rá már nem igazán tudnám megmondani, mik történtek a nagyvilágban. Vagy azt, hogy milyen volt a munkanapom a hét elején - hacsak nem történt valami komoly vagy nagyon érdekes dolog. És nyilván arra sem emlékszem, hogy bezártam-e az ajtót...

Talán egy lakás ellenőrző lista segítene. Vagy ajánlom mindenkinek anyukám módszerét: ő mindent körbefényképez, mielőtt elmegy otthonról. Így ha elkapja a kétely, hogy elzárta-e a tűzhelyet, akkor elég csak megnézni mobilon.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?