Bevállalom: egy évig nem veszek új ruhát!

Szerkesztőségünk is részt vett a műanyagmentes júliusban, ami rám is hatással volt. Néhányan nagyon komolyan végignyomták, én még csak kispiskóta vagyok hozzájuk képest, de gondoltam egy nagyot, és most aztán behozok mindenkit... :D

Nem mintha ez egy verseny lenne, annál sokkal komolyabb üzenete van egy-egy értelmes kezdeményezésnek. Egy ilyen kellett ahhoz is, hogy elkezdjem figyelni a csomagolásmentes természetes kozmetikumokat, vagy éppen pálmaolajmentes termékekre utazzak.

A hétvégén élelmiszert voltunk vásárolni a párommal, amikor a kosárba belekerült egy igen kedvelt hazai édesség. Finoman megkértem, hogy a pálmaolaj tartalma miatt válasszunk inkább mást, mert én ezt nem eszem meg. Szerinte viszont hülyeséget csinálok, mert ezeket a problémákat 1-1 ember nem tudja megoldani. Globális megoldás kell, leginkább az országok vezetőitől.

Ebben teljesen egyetértek vele, viszont, ha mindenki úgy gondolkodik, hogy "Miért ne egyem meg? Hiszen úgyis megeszi mindenki más is!", az sem megoldás. Nem voltam erőszakos, és el is engedtem a témát, mégis a fizetés előtt visszatette a polcra. Tudom, hogy az irántam érzett szeretetből, és nem az esőerdők védelmében, de ha mindenki csak egy embert ránt magával, tök mindegy, ki miért teszi.

Szeptember elsejével kezdetét vette egy újabb kihívás, miszerint egy évig ne vásárolj új ruhadarabot magadnak. Elsősorban a ruhaipari cégek óriási környezetszennyezése miatt indították ezt a kezdeményezést, ami egészen megdöbbentő méreteket ölt.

Hogy csak egy egészen egyszerű példát mondjak, rengeteg vizet pazarolnak a göncök előállításához, és a pont egy éve kirobbant botrány is komoly visszhangot keltett, amikor egy híres márka bejelentette: többé nem égetnek el évi több tonna ruhát. Ja, mert eddig megtették?! Meg bizony, és nemcsak ők, hanem még számos világmárka teszi ezt a mai napig. El tudjuk képzelni, milyen károkat okoznak, és milyen mérhetetlen mértékű pazarlást csinálnak?

Én azonban hozzácsatolnék még egy komoly indokot, amire ugyan a kihívás nem tért ki, engem mégis motivál - talán még picit jobban is, mint a környezetszennyezés vonzata. Ez nem más, mint az, hogy egészen kicsi gyerekeket használnak fel, és leginkább ki, azért, hogy te minél menőbb göncökbe futkározhass.

Forrás: Shutterstock

Jelenleg közel 260 millió gyerek dolgozik éhbérért, embertelen körülmények között. És bizony itt jönne képbe a párom által felvezetett globális megoldás, azonban nem úgy fest, hogy annyira tenni akarnának a probléma megoldásáért. Hiszen ezek a gyerekek általában nagyon szegény régiókban élnek, így nem nehéz őket rávenni, hogy iskola helyett, átszámítva napi pár forintért rabszolgának álljanak.

Kijött egy lista, ahol 120 céget vonultattak fel, akik elutasítják a gyerekmunkásokat. Őszintén? Nem vagyok márkabolond, de azért hellyel-közzel képben vagyok. Mégis végignézve ezt a 120 céget, mindössze 1!!!! olyanra akadtam, akit ismerek. A többieket, azt sem tudok, hogy eszik vagy isszák, gőzöm nem lenne, merre induljak, ha náluk akarnék vásárolni. Szomorú, hogy népszerű márkák logója nem villogott ott.

A turik némi megoldást jelentenének erre a problémára, de pár cégnek ott is vissza kellene venni a lendületből. Néhány már annyira megnyomta az árakat, hogy jobban megéri új ruhát venni, mint náluk vásárolni. És itt jegyezném meg azoknak a "címlaplányoknak", akik Sex and the City-n szocializálódtak, de fújjognak a turi szó hallatán, hogy pár részre rábukkanhatnak, amiben a csajok turiban szerzik be a legmenőbb szetteket. Tehát manapság ott vásárolni már egyáltalán nem szégyenletes, és sok esetben olyan darabokat is kifoghatsz pár 100 forintért, amiért mások kis túlzással, de ölnének.

Az igazság az, hogy annak ellenére dőlnek ki a cuccok a szekrényemből, hogy nem is szeretek vásárolni. Sőt, kifejezett értetlenséggel állok a jelenség előtt, amikor valakinek ez "program". (Milyen szerencsés a pasim, ugye?!) Engem halálosan untat, és igen ritkán leszek "szerelmes" ruhába. Talán azért is merészeltem ebbe ilyen nemes egyszerűséggel belevágni, noha még így sem lesz meg "csont nélkül" a történet, mondom, miért!

Alapos átgondolás után arra jutottam:

  • Téli lábbeli kell.
  • Fehérneműt biztosan fogok vásárolni. Ugyan lapul annyi bugyi a fiókban, hogy kihúznám vele 1 évig, de pár új darab időről időre kell. Ezt a nőknek nem kell magyaráznom...
  • Zoknik, harisnyák szintén kellenek. Valami fogyatékos nagylábujjal születtem, ami pár alkalom után lyukat képez rájuk (még akkor is, ha nagyobbat veszek).

Mivel fázós vagyok, és a téli öltözékem inkább praktikus, mintsem csinos, ezért úgy gondolom, a következő hónapokat simán hozom, a nyár lesz nyűgösebb, amikor elcsábulnék 1-2 csini darabra. Bizonyára van olyan, amire nem gondoltam, és menet közben bukik ki, no de a kihívás ettől kihívás, nem igaz?! És én azokat szeretem, pláne, ha olyan dologra akarja felhívni a figyelmet, mint ez!

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?