Ha nem posztolod ki folyamatosan, szereted egyáltalán a párodat?

Ahogy pörgetem a TikTokot, már a megszámlálhatatlanul sokadik "that girl" videó jön velem szembe. Mindegyik ugyanarról szól: hogyan vagyok fantasztikus. Ébredés után edzés, varázslatosan megkomponált reggeli, 30 lépésből álló reggeli rutin, meditálás, tökéletes nappali smink, minden részletében tökéletes ruhaköltemény. Pozitív üzenetekkel teli kispárnahalom a kanapén, művészi precizitással elrendezve.

Mindenhova odateszed a mindfullness címkét, az "imádom az életem" hashtaget, és kétnaponta írsz egy kisregényt Instára, hogy mennyire hálás vagy, amiért ennyire jó az életed. El kell keserítselek: senkit nem fogsz ezzel átverni.

A közösségi média egyik áldásos tulajdonsága, hogy általa olyannak mutatod az arcodat, a testedet, sőt, az egész életedet, amilyennek csak akarod. Ha szerencséd van, és tényleg ilyen az életed, miért érzed szükségét annak, hogy ezt folyamatosan megoszd mindenkivel? Ha pedig az életed épp romokban hever, miért abba teszed az energiát, hogy hamis képet építesz, ahelyett, hogy megoldanád?

Félreértés ne essék! Nem arra akarok kilyukadni, hogy árasszuk el a közösségi médiát depresszív tartalmakkal, és innentől mindenki csak és kizárólag a rossz pillanatait mutassa meg. Viszont az, ha folyamatosan azon vagyunk, hogy megmutassuk a külvilágnak, hogy nekünk aztán kivételesen jó, az olyan, mintha a homlokunkra írnánk, hogy "gyűlölöm az életemet".

Vagy egészséges lenne életünk minden pillanatát tökéletesre komponálni, majd megosztani az egész világgal? Egészséges az, ha az összes posztunkkal azt bizonygatjuk a külvilág felé, hogy minden csodálatos? Ez vajon tényleg azt jelenti, hogy fantasztikus az élet, vagy inkább azt, hogy bár minden romokban hever, ha úgy csinálok, mintha nem így lenne, megszünnek a problémák?

Folyamatosan bizonygatni kell, hogy minden fantasztikus.

Ha minden mindfullness címkével ellátott posztodra érkezik egy másik, amiben azt bizonygatod, hogy nem érdekelnek a negatív kommentek, akkor valójában csak magadat akarod meggyőzni erről. Ami nem baj, csak tudd, hogy minél többször mondod, hogy nem érdekel, annál hiteltelenebbé válsz.

Úgy érzed, hogy mindenhol jelen kell lenned, és látszanod kell.

Ha nem készül kép a vasárnapi ebédről, nem is főztél. Ha nem rakod ki kétnaponta, hogy edzel, sosem lesz kockás hasad. Ha nem posztolod ki, hogy hol voltál péntek este, voltál egyáltalán bárhol? Vagy ha nincs heti egy szerelmi vallomás a párod felé Facebookon, boldogok vagytok egyáltalán?

Mennyire reális?

Normális az, ha sírós, fekete szivecskés emojikkal teletüzdelve kiposztolod, hogy néhány órával ezelőtt elpusztult szeretett házikedvenced, majd két órával később már apró fürdőruhában vigyorogsz a következő tükör-szelfin, amire a biztonság kedvéért még odabiggyeszted, hogy #bestlife?

Jó példát akarsz mutatni, de tényleg így leszel az?

Nyitókép: Shutterstock