Beleszerettem egy neuropátiás nőbe

Azért vagy tehetetlen, mert ez az egész meg sem történik. Csak a fájdalmakat érzed.

Hiába szedted már be antidepresszánsok, kábító fájdalomcsillapítók, epilepsziás gyógyszerek tömkelegét. Hiába küzdötted végig magad kezelések végeláthatatlan során, és viselted el azt a szörnyű érzést, ahogy az infúzióban található maró folyadék végigfolyik az ereiden. Az egész nem ért semmit. Te és a fájdalom elválaszthatatlan páros maradtatok.

Megszoktad a helyzetedet. Megszoktad, hogy esténként már csak akkor talál rád az álom, ha végkimerülésig sírtad magad. Hogy már csak akkor tudsz pár percre kikapcsolni és megnyugodni, ha az agyad és a tested teljesen feladta a küzdelmet az oktalan kínzásokkal szemben. Elfogadtad a sorsod. Szenvedsz.

A betegség, amitől retteg az idegrendszered. Az állandó "vendég" az idegeidben, aki naponta párszor felkel, gondol egyet, és azt mondja az agyadnak: Fájj!

Égjen a lábad, mintha forró vízbe léptél volna! Hasítson, nyilalljon a bőröd, mintha késsel szántanák fel! Játsszon ezer szimfóniát addig, amíg teljesen bele nem őrülsz a fájdalomba, és ki nem alakul benned az állandó félelem. A félelem attól, hogy mikor tűnik fel megint a vendéged.

• Lehetsz szerencsés. Ha csak vitaminhiányod van, egy jó B-vitamin-koktélos infúzióval megoldódhat a problémád.
• Lehet, hogy csak egy ideg nyomódik, akkor változtathatsz a tartásodon.
• Megműtetheted azt a pontot, ahol a probléma van.
• Esetleg egy apró vágással megszüntetheted annak az egy idegnek a működését.

El kell szomorítanom, mert bár megtanulod értékelni az életet, de egy szörnyű és mindennapos, kötelező orosz rulett is rád lesz erőltetve. Ebben az esetben ugyanis egyelőre nincs megoldás.

De ne félj!

Nem fogsz meghalni, csak lesznek napok, amikor azt kívánod, bárcsak meghalnál. Mert ebben az esetben a remény egy nagyon nehezen megfogható illúzió.

Persze vannak lehetőségeid. Szedhetsz antidepresszánsokat, olyan erősségű fájdalomcsillapítókat, amiket daganatos betegeknek írnak fel, de ez sincs ingyen. Vállalnod kell, hogy időszakosan zombivá változol. Hogy bár fájdalmat nem érzel, mást sem nagyon, mert nem igazán vagy magadnál. És ez a legrosszabb! Elmúlik.

Csak számolhatod a hatás idejét, a dózisokat, a napokat, és retteghetsz. Retteghetsz attól, hogy mikor szokik hozzá a szervezeted az éppen aktuális gyógyszerhez is, és mikor kell megint váltanod.

Persze a gyógyszer még fénykorában sem nyújt teljes biztonságot. A te vendéged néha még így is áttöri majd az ajtót. Ilyenkor aztán végső elkeseredésedben elkezdhetsz vadul kutatni kezelések, műtétek után:

• letudhatsz 4-5 B-vitaminos infúziókúrát,
• elmehetsz elektromos idegstimulációra vagy oxigénterápiára,
• áttérhetsz a pszichés vonalra, és kipróbálhatod a hipnózist,
• a biofeedbacket vagy a különböző relaxációs technikákat.

Aztán a végén megint magadba fordulhatsz, amikor rájössz, hogy ez sem működik. Ideig-óráig talán, de az csak pont annyira elég, hogy megtapasztalhasd, milyen lenne fájdalommentes életet élni. De csak annyi időre, ami pont arra jó, hogy még keservesebbnek érezd az életed!

Akkor mi tarthatja benned a reményt?

Egyszer biztosan. Legalábbis hinned kell benne, mert mást nem tehetsz. Jelenleg ott tart az orvostudomány – ami előrelépésnek tekinthető –, hogy rájöttek a probléma gyökerére. Mégpedig arra, hogy a gerincvelő idegsejtjei az idegkárosult betegek esetében több DMS-t termelnek.

Tehát azok esetében is látszik fény az alagút végén, akiknek minden idegük károsult. Mert ha ezt a problémát tudják orvosolni, akkor később csökkenthető vagy megszüntethető lesz a fájdalom a test minden pontján. Persze a tudományos maszlagot nem ecsetelem minden alkalommal. De az előtte lévő pár mondatot rengetegszer, mert én így tudok segíteni.

Ha te is ebben a cipőben jársz, akkor fogadd meg a tanácsom! És tarts ki!

Ha pedig csak kívülállóként szemlélődsz, esetleg most találkoztál ezzel először, legyen ez neked tanulság, épp úgy, mint nekem volt. Mindig van nálad nagyobb kihívással szembenéző ember, mindig van rosszabb helyzet, és amikor a rossz időjárás vagy a lekésett busz miatt panaszkodsz, egy pillanatra állj meg! Dühöngd ki magad nyugodtan, de aztán állj meg! És jusson eszedbe, hogy van, aki örülne, ha csak a busz utáni futástól fájna a lába, vagy csak az átázott kabátja hidegségétől reszketne.

Értékeld az életed!