kreatív csomagolás meglepetés csomagolópapír dekoráció ajándék
Közeledik a karácsony és vele a nagy kérdés: kit mivel tudunk meglepni?

Ilyenkor jön a filmekben szokásos forgatókönyv, ami egyből rémálommá változtatja a szeretet ünnepét. Bár vallom, hogy az év többi napján is jobban oda kellene figyelnünk egymásra. Higgyétek el, csak rajtatok múlik, hogy a karácsonyi időszak tele lesz-e bensőséges pillanatokkal.

Ajándékot adni igenis jó, csak ne felejtsük el, hogy mi a lényege az egésznek. Nem az a fontos, hogy mit adsz, hanem hogy szívből add! Én arra esküszöm, hogy csakis olyan ajándékot jó adni karácsonyra, ami valóban annak szól, akinek szánod.

Nem bírom ki, hogy ilyenkor ne kreatívkodjam ezerrel, ezért nálunk általában kézzel készített meglepetések kerülnek a fa alá, vagy legalább besegítek az angyaloknak azzal, hogy a megvett dolgokat szép köntösbe öltöztetem.

Hogy levegyünk egy kis terhet a vállatokról, összeültünk iLDóval, a Magnolia dizájnerével és olyan ajándék ötleteket, illetve csomagolási technikákat találtunk ki nektek, amelyek rendkívül mutatósak, ráadásul kevés hozzávalóból gyorsan és szinte fillérekből készíthetők.

Biztosak lehettek benne, igyekezeteteket mosoly koronázza majd, és innentől kezdve különleges helyet foglaltok el a megajándékozott szívében.

Vissza a természetbe

Kezdjük az alapoknál! Felejtsük el a mintás, színes és fényes papírokat, a kevesebb ezúttal tényleg több. A natúr csomagolópapírok melegebb hatást keltenek, sokkal letisztultabbak és az sem utolsó szempont, hogy környezet-barátabbak csilivili társaiknál. Ehhez a minimál stílushoz jól passzol a csomagkötöző zsineg, dekorációnak pedig bármi, ami a téli erdőt jelképezi. Például fenyőágak, rozmaring, tobozok, alma vagy csipkebogyó.

Forrás: Szekeres Ildikó

Csillagporos meglepetés

Forrás:Szekeres Ildikó

Műalkotások rengetege

Forrás: Szekeres Ildikó

Illatos kalapdobozok

A helyes kis virágdobozokba ezúttal potpourrit rejtettünk.

A karácsony illatát így tudjátok elkészíteni: fahéjrudakat, citrom- és narancskarikákat, csillagánizst, szárított virágokat és terméseket tegyetek tetszőleges arányban egy jól lezárható üvegbe, majd cseppentsetek rájuk 6 csepp narancs, fahéj vagy vanília illóolajat. Az egészet bolondítsátok meg egy kis szegfűszeggel vagy szerecsendióval, majd karácsonyig hagyjátok az alkotórészeket összeérni egy zárt üvegben.

Mi ezúttal csaltunk egy kicsit, hiszen a boltok polcain a kész potpourrikból is nagy a választék. Az illatos kincsek mehetnek a fadobozba, majd a dobozt egy arany szatén szalaggal kössétek át.

Forrás: Szekeres Ildikó

Textil szalvéta

A textil szalvéták nemcsak az ünnepi asztalon töltenek be fontos szerepet, hanem csomagolni is lehet velük. A kerámiákat vagy porcelánokat ily módon tudod a legjobban megóvni attól, hogy összetörjenek, mielőtt újdonsült gazdájukhoz kerülnek. Helyezd az ajándékba szánt tárgyat a szalvétára, a sarkait csippentsd össze, köss rá masnit, majd az elkészült kis batyura tegyél egy szép karácsonyfadíszt.

Forrás: Szekeres Ildikó

Üvegbe zárt ízek

A téli időszakban felértékelődnek a házi lekvárok, szörpök és más eltett finomságok. Ajándékozzatok bátran gasztronómiai különlegességeket: fűszernövényekkel gazdagított olajakat,pástétomokat vagy házi müzlit. Süteményimádó szeretteitek odáig lesznek, ha egy gyorsan összedobható édesség hozzávalóit töltitek bele egy mutatós flaskába.

Íme a szupergyors csokis keksz 4 összetevője: 130g liszt, 20 g barna cukor, 30 g kristálycukor és 20 g kakaópor. Az üveg tartalmához elkészítéskor már csak 100 g vajat kell adni, majd kézzel összegyúrni, és 1 óra hűtőben pihentetés után 4-5 mm vékonyra nyújtani. Tetszőleges formákra szaggatható, és 9-10 perc alatt készen is van a 180 fokos előmelegített sütőben.

Forrás: Szekeres Ildikó

Kinőtt pulcsi új ruhában

Például arra, hogy levágd az egyik ujját és beletedd az ajándékba szánt italt, így elkerülheted a papírzacskó-bortartó doboz klisét. A házi forralt bor elkészítéséhez csak néhány hozzávaló és minimális idő kell.

Melegíts fel 1 üveg bort 4 púpozott evőkanál cukorral egy lábasban és ízesítsd tetszés szerint fahéjjal, szegfűszeggel, naranccsal és aszalt gyümölcsökkel. Ne forrald, csak főzd, hogy ne veszítse el az aromákat!

Ha elkészültél, töltsd üvegbe, és bugyoláld be a pulcsiujjba! Egy kötött dísz és egy ajándékkísérő kártya itt is elfér.

Forrás: Szekeres Ildikó

Nyitókép: Szekeres Ildikó

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.