spórolás smink sminkcuccok praktikák neszeszer Noszvai Anna
Semmi gond nincs azzal, ha a sminkelés nem az első a kiadásaid listáján. Sőt, sminkesként sem feltétlenül szórom ész nélkül a pénzt. Nagyon sokat kutatok egy-egy igazán jó termék után, hisz nem mindegy, miből vásárolok egyszerre öt árnyalatot.

A tudatosság, a termékek egymással jól kombinálhatósága és sokoldalúsága egy hétköznapi neszesszer esetében is ugyanolyan jelentős, mint egy bőröndnyi smink esetében. Ezért én nagyon élvezem, mikor bizonyos dolgok többedik életüket élik. Persze nem a lejárati dátum figyelmen kívül hagyásáról van szó, csak egy kis kreativitásról!

Szempilla varázslat

Egy spirál élettartama három hónap, ez alatt az idő alatt tulajdonképpen szépen el is fogy. Emiatt ha szeretnél a hétköznapi megjelenéseden spórolni, akkor mindenképpen ebből a kategóriából faragd le a forintokat! Amúgy is egyre több a drogériás, ezer forint körüli kiváló példány.

Forrás: Shutterstock

A régi társad pedig alakítsd át egy kis kreatívkodással!

  • A spirálfejet szedd ki a tubusból - ezzel a lendülettel az utóbbit ki is hajíthatod a kukába -, és törölgesd le a festék nagyját egy zsebkendővel!
  • Kezdd el alaposan eltávolítani róla a maradékot szappannal, tusfürdővel - és ne felejtsd el a kupak részt is kitörölgetni, tényleg ne hagyj benne semmi festéket!
  • Az így kapott kefével kedvedre fésülgetheted a szemöldöködet, vagy szétválaszthatod az összeragadt pillákat. Ha esetleg egy drágább szempillaspirált műtöttél meg, akkor pedig továbbra is élvezheted a luxust, mivel a speciális spirálfejet olcsóbb festékekbe mártva is az eredetihez hasonló hatást érsz el.

Új színek és textúrák

Ahelyett, hogy új színeket vásárolnál, vess egy alapos pillantást a meglévőkre! Bátran keverj bármilyen port porral, folyékonyat folyékonnyal, ezzel új kombinációkat és állagokat kikísérletezve.

  • Bármilyen por állagú terméket használhatsz bárhova - például a pirosítódat a szemedre.
  • És ugyanez a helyzet a folyékonyakkal is: pillanatok alatt gyárthatsz csillámos szájfényt egy kevés ajakbalzsam és szemhéjpúder keverékéből.

Sunyi rúzsok

Egy rúzs körülbelül négy gramm: ebből legalább egy hajlamos picit elrejtőzni előlünk, a tok alsó részébe bújik. Mikor már nem tudod közvetlenül kifesteni a szád, a maradékot igenis kapargasd ki, ne sajnáld! Ha több ilyen kedvenc fogyott el, akár össze is keverheted őket. Gyújts gyertyát, fogj egy kanalat, és olvaszd össze a maradékokat, ezzel egy újat kreálva! Tökéletesen illeszkedik üres kontaklencsetartóba, vagy bármilyen apró, régi balzsam üvegcséjébe.

Forrás: Shutterstock

Ecsetkérdés

Egy jó ecset megkönnyíti a sminkelést. A tökéletesre vágott forma és puha szálak tényleg elvégzik helyetted a munka nagyobbik részét. Sajnos pont a helyzet ellenkezője történik a rossz minőségű ecseteknél. Pénzkidobás rossz darabokra költeni, inkább időnként invesztálj egy-egy jó darabba, amúgy meg használd az ujjaid! Gondolkodj krémes textúrákban, és ceruzákban!

Kellemes szépülést!

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.