sport edzés mozgás Törőcsik Edit crossfit
Mindenkinek van egy sportja. Ami neki való, ami jól megy. Sokáig azt hittem, hogy én ezt már megtaláltam. Mert sokat futottam, és még - néha - jól is esett.

De nem fejlődtem. Nem gyorsultak a kilométereim. Mondjuk ez nem nagyon zavart, mert tudtam, hogy mit tudok. Azt is megtanultam, hogy fejben dől el, és azt is, hogy egy félmaratont gond nélkül le tudok futni. Oké, most túloztam. Ha nem is gond nélkül, de a lábamban benne van.

A futás mellett csináltam mást is. Aerobik, step aerobic, spinning, kangoo. Csupa olyan, ami hangos, dübörgő zenére megy, és kitombolhatom közben magam.

Forrás: Shutterstock

A sport előnye, hogy levezeti a bennem lévő feszültséget. Ha nem így lenne, akkor minden nap összebalhéznék valakivel. Vagy a gyerekemmel, vagy a kollégáimmal, vagy talán egy ügyféllel? Szerencsémre (vagy szerencséjükre) ventilálom a hétköznapok dühét, úgy, hogy közben jól érzem magam, és még el sem hízom. Jó, jó azt is tudom, hogy a mozgás csak 30%, a helyes étkezés meg 70%, de legalább van mivel nyugtatni magam.

Én már most többet teszek magamért, mint a magyar átlagos lakosság, akik nagy része elhízott és nem sportol. Nem, nem kell Spartatlont futni, sem heti ötször edzeni, de valamit muszáj csinálni. De ez nem azt jelenti, hogy "Már idén egyszer elmentem, a szekrényemben van edző cucc, és a múlt hónapban már háromszor majdnem odaértem - csak mindig közbejött valami. De én nem tehettem róla."

Amikor a futás mellé valami újat kerestem, találkoztam egy lánnyal, aki áradozott nekem a CrossFitről. Azt sem tudtam, mi az. Rákerestem a Wikipédián: a CrossFit egy Amerikából származó fitneszrendszer, amelyet Greg Glassman és Lauren Jenai hozott létre 2000-ben. A CrossFit filozófia és egyben versenysport, amely főként olimpiai súlyemelésből, pliometrikus, erőemelő és gimnasztikai gyakorlatokból áll, így a legkomplexebb és legmegterhelőbb mozgásformák csoportjába sorolható. Sok követőt tudhat magának, köztük Robert Downey Jr.-t, Hugh Jackmant és Gerard Butlert.

Forrás: Shutterstock

Mi maradt meg a szövegből? Van benne súlyemelés meg gimnasztika, és olyan lehetek, mint a Vasember. Jól hangzik!

Tavaly novemberben mentem le először edzeni. Hetente kétszer, majd háromszor, most meg már négyszer egy héten. Már a fiam is CrossFitet edz. Nem bírom, ha kimarad egy edzés, vagy nem terveimnek megfelelően alakul a heti edzésmennyiség - szóval rákattantam.

Azt azért elárulom, hogy ez a sport sem az enyém. Vagyis de, mert szeretem, és lassan - nagyon lassan - szemmel is láthatóvá válik rajtam a fejlődés. Még mindig nem tudok szabályosan fekvőtámaszt csinálni, a húzódzkodás is még csak nyolcvan százalékos, és lassú vagyok. De kitartó is, nem adom fel.

Akkor miért is ajánlom?

  • Rövid idő alatt látványosan alakítja a testedet.
  • Jól beilleszthető a napi rutinba, mert nem órához kötött. Reggel hattól este tízig meg majdcsak odaérsz.
  • A koncentrációs készséget is fejleszti.
  • A hát és a láb van a fókuszban, így csökkentheted a civilizációs fájdalmakat.
  • A bőrkeményedések a tenyéren, a kék-zöld foltok a testen tökéletes beszélgetésindítók egy nem túl jól induló randin.

Keresd meg a legközelebbi CrossFit termet, és légy kitartó!

Válassz sportot a típusodnak megfelelően!http://www.she.hu/tippek-trukkok-tanacsok/20171002-valasztas-sport-sportolas-megfelelo-tipus-stuber-gyongyi.htmlSportolni jó! Még dögmelegben is!http://www.she.hu/tippek-trukkok-tanacsok/20170629-sport-nyar-meleg-izmok-szintentartas-tippek-tanacsok.html

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.