sport edzés Blondie szervezet hatások
Immár jó néhány évnyi sporttapasztalat után visszatekintve marha nagy szemfényvesztésnek és bűnnek tartom, hogy ilyen-olyan csoda-sportberendezéseket kizárólag tónusos, kidolgozott testű, szép nőkkel és férfiakkal képesek reklámozni.

Ezzel persze sikerül eladni, de miközben az anyám korabeli nők (is) azt hiszik, hogy végre eljött az ő idejük, valójában csak egy lufit kapnak, izmos marketingburokba csomagolva. Persze amikor megtörténik a felismerés, még a minimális sporttól is elmegy a kedvük. De nem csak erre jöttem rá az edzéssel töltött éveim alatt. Összegyűjtöttem hát pár dolgot, amit a sporttal kapcsolatban tanultam.

1. Alázat

A szó nem téves! Kitartás az, hogy minden alkalommal lelkiismeretesen elmész a terembe, amikor csak teheted. Alázat az, hogy - lehetsz te az atyaúristen vezérigazgató menedzser felsővezető - bízol az edződben, elfogadod azt, amit ő mond, és végig is csinálod az előírt edzéstervet. Alázat az, amikor a tested normális kereteken belül engedelmeskedik, és a kitartással párosulva hozzásegíted magad a fejlődésedhez.

Forrás: Shutterstock

2. Az ember valójában többet bír ki, mint...

Bizonyára te is hallottad már azt a kijelentést, hogy a test mindig többet bír annál a terhelésnél, mint amit elsőre gondolnál. Tanúsíthatom: volt olyan hét, amikor - nem teljesítménykényszerből, hanem mert tényleg akartam - egymás után 6 alkalommal edzettem. Egyszerre volt endorfintermelő és lelki orvosság, de büszkévé is tett, hogy képes vagyok rá. Két éve futottam az első Margitsziget körömet, azelőtt ördögtől valónak tűnt, hogy én valaha egy futólépést is megtegyek ott.

Válassz sportot a típusodnak megfelelően!http://www.she.hu/tippek-trukkok-tanacsok/20171002-valasztas-sport-sportolas-megfelelo-tipus-stuber-gyongyi.html

3. Van az a kilométer mennyiség, amit nekem találtak ki

Ha már a futás: igen, nekem olyan 7-10 km körül mozog a teljesítési képességem. Afölött már csillagokat látok, megfájdul a csípőm, megállok, nyavalygok, futva vonszolom magam, akár egy Mr. Bean imitátor. DE! Örülök, hogy ennyire is képes vagyok, és minden alkalommal sikerélmény - ha épp kihagyás után visszatérek, vagy csak edzeni akarok -, hogy ezt is meg tudom csinálni. Ahogy az előző pontban írtam: más sportokkal is lehet fejleszteni a kitartásunkat.

4. Utálom a komfortzóna szót...

Mint minden mainstream iparágban, a fitneszben is kellenek olyan szavak, amiket ha motiváló környezetben helyeznek el, még az átlagemberekkel is meg tudják értetni magukat az edzők. Valahogy így kaparinthatták meg a komfortzóna kifejezést is, amit ugye mindenkinek el kell hagyni. Hiszen ha benne maradsz, akkor soha semmi jó nem fog történni veled. Az a hely maga a kényelmes pokol...

Forrás: Shutterstock

5. A diéta katatónná tesz

Idővel lehet, hogy vékonnyá is, de az odavezető út nagyon kemény. Én csak egyszer próbáltam, de a végén már naponta kétszer összevesztem önmagammal. A hangulatingadozásaimmal egyre inkább kezdtem olyan lenni, mint Joker, csak épp a rúzst nem kentem tovább a számon. Mivel mindenki a saját tapasztalataiból indul ki, én úgy döntöttem, hogy miután megcselekedtem, amit a haza követel, inkább többször megyek edzeni, de köszönöm, a diétát nem erőltetem.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.