lakás szerelés szerelők Császár Zsanett lakásfelújítás tanácsok tippek
Az elmúlt hetekben mintha minden összeesküdött volna ellenem. Probléma volt az autómmal, aztán mandulagyulladásom lett, utána pedig elveszítettem a vadiúj táskámat. Azt hittem, ennél rosszabbra már nem fordulhatnak a dolgok. Tévedtem.

Egyik este, mikor hazaértem, égett szagra lettem figyelmes, majd azt láttam, hogy szikráznak a falban lévő vezetékek. Ha mindez nem lett volna elég, leszakadt a konyhapult, sőt, még a lefolyó is megadta magát. (És bontás nélkül nem lehetett megszüntetni a dugulást...) Szóval - akarva-akaratlanul - belevágtam a felújításba, a tapasztalataimat pedig most megosztom veletek.

Gondold át, mit és hogyan szeretnél!

Mielőtt még bármibe is beleugranál, mérlegeld a lehetőségeidet - mind az anyagi, mind a fizikai korlátok figyelembevételével. Ez persze csak akkor lehetséges, ha a lakás renoválása nem kényszerből történik. Váratlanul jelentkező problémák esetén ugyanis rá vagy szorulva azokra, akiknek van szabad kapacitásuk. Normál esetben a mai építőipari piacon jóval előbbre kell tervezned, a hozzáértő szakemberek ugyanis hónapokra előre be vannak táblázva.

Határozz meg egy költési limitet!

Vannak előre kiszámítható költségek, ez azonban nem minden esetben igaz. A régi épületeknek ugyanis rengeteg rejtett hibája lehet, amiről sokszor azok sem tudnak, akik benne élnek. Aki - hozzám hasonlóan - életében először végez felújítást, annak él egy kép a fejében arról, milyen lesz a tökéletes otthon. Nyilván mindenből lehetne újabbat, jobbat, szebbet venni, de valahol határt kell szabnoda költekezésnek. Így biztosan nem fogod lenullázni a bankszámládat.

Kérdezd meg az ismerőseidet, hátha tudnak segíteni!

Mielőtt belevágnál az egészbe, több szakembertől is kérj ajánlatot! Így jobban át tudod gondolni, kivel akarsz végül szerződni. Bár a felújítás ára az egyik leglényegesebb kérdés, ha teheted, próbálj olyan szakembert választani, akit valamelyik ismerősöd ajánlott. A költségvetéshez pedig érdemes plusz 20%-ot hozzá számolnod, az előre nem tervezett kiadások miatt.

Forrás: Shutterstock

A szó elszáll, az írás megmarad...

A felújítás kellő ismeretek hiányában könnyen rémálommá válhat. Éppen ezért kell mindent írásban rögzítened. Ha valaki elutasítja ezt, vagy nem tud számlát adni, akkor érdemes másik szakembert választanod. Még egy apróságnak tűnő, de annál fontosabb dolog: a különböző dokumentumoknak (számlák, blokkok, jótállási jegyek) nyiss egy külön mappát! A rumli miatt ugyanis nehéz megtalálni azt, amire éppen szükséged van.

Hagyj üzenetet a szomszédoknak!

A munkálatok általában hatalmas zajjal és kosszal járnak, ez zavarhatja a szomszédok kényelmét. Ezért célszerű tájékoztatnod a lakókat a várható kellemetlenségekről. Ne felejtsd el felkeresni a közös képviselőt! Ezekkel az intézkedésekkel megelőzheted az esetleges vitákat, veszekedéseket.

Zárásként még annyit: egy ilyen "kaland" során rengeteget lehet tanulni. Egyvalami biztos: sok felesleges bosszankodástól kímélhettem volna meg magam, ha alaposan átgondolok mindent. Megfogadtam, hogy legközelebb körültekintőbb leszek, és figyelni fogok arra, hogy ne kövessem el ugyanazokat a hibákat.

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.